Kávészünet Plásztán Lászlóval
2025.05.26.
Tősgyökeres miskolci családból származik és a Debreceni Egyetemről került Paksra szakmai gyakorlatra, majd társaságunk Üzemfelkészítési Osztályára. Testvére, aki szintén kollégánk, lassan tíz éve él itt, édesanyjuk és László pedig másfél éve költözött az acélvárosból az atomvárosba. Munkája mellett újra iskolapadba ült, ha pedig teheti, akkor maradék idejében unokaöccsével foglalkozik, de a LEGO és a sorozatok is kikapcsolják.
A munka, amihez megszállottság és speciális tudás kell
2025.05.21.
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. A Magyar Építők cikke.
A Paks II. projekt csábította haza Nyugat-Európából
2025.03.06.
Pályafutását a Paksi Atomerőműben kezdte, 2021-től pedig a Paks II. csapatát erősíti, ahol elsődlegesen a gyártás és a létesítés minőségfelügyeletének kialakításában, működtetésében vesz részt. A két időszak között komoly nemzetközi tapasztalatokra tett szert Kolonics Gábor, aki a dinamizmus, átfogó gondolkodás és gyors problémamegoldás gyakorlatát hozta magával Nyugat-Európából. A Magyar Építők cikke.
A mérnöki pálya nyújtotta perspektíváról első kézből
2025.01.29.
Egykori iskolája diákjainak beszélt a műszaki pálya szépségeiről, a villamos energia felhasználásáról és arról, miért van szükség az atomenergiára Gali-Mikóczi Szilvia, akitől azt is megtudták a gyerekek, hogy régi álma vált valóra, amikor csatlakozott a Paks II. projekthez. (A cikk az Atomerőmű magazin 2025. januári számában jelent meg.)
Kávészünet Gyulai Istvánnal
2025.01.02.
Nagy sikert aratott Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban bemutatott első paksi zenés darab. Az Életképes főszereplője, illetve az előadást ihlető dalok szerzője Gyulai István. A Társadalmi Kapcsolatok Osztály (TKO) vezető szakértőjével ennek apropóján ülünk le egy kávéra.
Közös nevező: adventi készülődés
2024.12.20.
A karácsony közeledtével sokan látogatnak vásárokba kézműves portékákért vagy keresik fel alkotók honlapjait egyedi termékekért. Mások otthonuk ünnepi díszbe öltöztetésére, az adventi hangulat megteremtésére helyezik a hangsúlyt. A következőkben Szabó Orsolya, Szűcs Orsolya és Doór Tímea kollégáink mondják el, miképp készülnek az ünnepre és mivel teszik emlékezetessé az év legszebb időszakát.
Munkában – Péter Zsolt
2024.12.20.
Hat éve erősíti a Paks II. szakembergárdáját, létrejötte óta vezeti a CEB-létesítmények programelemet. Péter Zsolt élvezi a nyüzsgést, a tempót, s azt, ha nincs idő töprengeni, azonnal kell cselekedni. 2025 várhatóan az ő éve lesz, hiszen az építési-szerelési bázis majd’ minden épületének el kell készülnie.
A Paks II. projekt nívója csábította Paksra
2024.11.28.
Bár harminchárom évet töltött el egy munkahelyen és nem gondolkodott a váltáson, a Paks II. projekt mégis elcsábította Bohus Róbertet, aki úgy gondolja: ennek a beruházásnak olyan nívója, hírneve van, amiért érdemes volt ezt a lépést megtenni. A cég programelem-felelőse tapasztalt projektmenedzserként került márciusban a két új blokk létesítését koordináló társasághoz. A Magyar Építők cikke.
Pakson hasznosítja projektvezetői tapasztalatait
2024.09.27.
Egy, a hazánk gazdaságában meghatározó társaságtól, a MOL-ból érkezett a Paks II. Zrt.-hez Nagy Attila. Az ott szerzett tapasztalatait immár a szintén stratégiai fontosságú atomerőmű-építési projektben kamatoztatja. A Magyar Építők írása.
Gábrisné Konrád Anikó: kiváló közeg, sok kihívás fogadott a Paks II. projektben
2024.08.26.
A Paks II. nagyon jó projekt, mindig tartogat újdonságot, új kihívásokat, mindezen túl izgalmas multikulturális környezetet biztosít - ezt vallja Gábrisné Konrád Anikó. A Paks II. Zrt. HSE osztályának vezetője a szakmában nem alkuszik, mondván: mindenkit hazavárnak. Ezt szem előtt tartva törekszik a biztonsági előírásoknak megfelelő megoldásra, ami a munkavégzés hatékonyságát sem hátráltatja. Gábrisné Konrád Anikóval beszélgettünk. A Magyar Építők cikke.
Közös nevező – szurkolók
2024.08.26.
Közismert, hogy a sport pozitív hatással van egészségünkre. De nemcsak a rendszeres testmozgás csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot, hanem a szurkolás is. A sport közösségépítő ereje megmutatkozik a lelátókon is – vallják azon munkatársaink, akik elhivatott szurkolók.
Kávészünet Lippai Zoltánnal
2024.08.26.
Munkahelyi attitűdjét az eredményorientáltság jellemzi, szabadidejében ugyanez a szemlélet hajtja. Nem véletlen tehát, hogy évek óta legyőzhetetlen, többszörös magyar bajnok triatlonista Lippai Zoltán. A Paks II. Zrt. üzemfelkészítési osztályának vezetője éppen annyi ideje sportol szinte megszállottan, mint amennyi ideje elkötelezte magát az atomenergia mellett.
Munkában – Magyarpolányi Attila
2024.08.26.
A Paks II. projekt kiemelkedő és megismételhetetlen, illetve annyira komplex, hogy aki szeretné átlátni, érdemes minél korábbi fázisban csatlakoznia hozzá – véli Magyarpolányi Attila. Az Ormánságban élő építőmérnök ezen okok miatt jelentkezett a Paks II. Zrt. egyik álláshirdetésére.
Szarvas Krisztián: Fontos, hogy megnyerjük a fiatalokat a Paks II. projekt számára
2024.07.31.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára. A Magyar Építők cikke.
Plásztán Bence: Paks II. legfiatalabb főmérnöke
2024.07.03.
A „teher alatt nő a pálma” elv alapján kap újabb és újabb kihívást jelentő feladatokat 2016-os érkezése óta a Paks II. projektben Plásztán Bence. Év eleje óta ő a Paks II. Atomerőmű Zrt. első junior főmérnöke. Mint ilyen, a több szakterületet érintő, interdiszciplináris kérdésekkel foglalkozik. Szemmel láthatóan inspirálja az, hogy újabb és újabb kihívásokkal szembesül. A Magyar Építők cikke.
Kósa Olga: „A jó tolmács láthatatlan”
2024.05.28.
Járt a világ számos atomerőművében, látta hogyan készül a nukleáris üzemanyag, dolgozott üzemelő atomerőműben, most pedig az Európai Unió egyetlen létesítés alatt álló atomerőművi projektjének csapatát erősíti tolmácsként Kósa Olga. A Magyar Építők cikke.
Közös nevező – a színpad
2024.05.21.
Ha a világot nem is jelenti, de fontos szerepet játszik egy-egy ember életében a színpad, az önkifejezés. Nincs ez másként kollégáinkkal sem, akik közül sokan táncolnak, zenélnek, szerepelnek egyéb módon közönség előtt. Rovatunk közös nevezője ezúttal a színpad, amelynek kapcsán Borsodi Bella, Nagypál-Tóth Andrea és Vidákovics Sámuel mesél élményeiről.
Kávészünet Sidó Dáviddal
2024.05.14.
Hogyan jön össze a játék és a humánerőforrás-menedzsment? A kettő nem is áll olyan távol egymástól, mint elsőre gondolnánk. Mindkét tevékenység legfontosabb eleme az ember, a közösség és egyfajta stratégia megalkotása. Sidó Dávid, a Paks II. Zrt. HR főszakértője a tíz legnépszerűbb hazai gaming influenszer egyike.
Munkában – Hugyecz Attila
2024.05.10.
A számok, adatok racionális világát maga mögött hagyva lépett új, izgalmas és egyben kevésbé kiszámítható területre Hugyecz Attila. A korábban elsősorban adatelemzéssel foglalkozó szakember chief international officer beosztásban a nemzetközi kapcsolatok szakterületét vezeti.
Bánki Attila: Ebben a projektben minden izgalmas
2024.04.29.
Szenvedélyesen szereti a munkáját, az atomerőművi nagyberendezésekért szinte rajong Bánki Attila. Hatalmas élmény volt számára a Paks II. Atomerőmű első nagyberendezése, a zónaolvadék-csapda gyári átvétele. Most egyebek mellett ennek Paksra szállítását készítik elő. A Paks II. Zrt. programelem-felelősét már gyerekkorában magával ragadta az atomenergia világa. A Magyar Építők cikke.