A dunaújvárosi Szabó Orsolya alkotási kedve egy családi születésnap kapcsán jött meg, vagy talán inkább vissza, hiszen már gyerekkorában is több kézműves tevékenységbe belekóstolt nővére, Rita mellett. Így volt, hogy együtt varrtak vagy épp origamit hajtogattak. Édesanyjuknak, Máriának is jó a kézügyessége, ő a varráson túl sokat kötött és horgolt, ami Orsi számára már nagyon pepecselő, aprólékos. Ellenben mostani hobbija, az adventi koszorú-, kopogtató-, mécsestartó-készítés teljesen megnyugtatja és feltölti. Már első munkái is gyorsan népszerűvé váltak rokonai, barátai és munkatársai körében. – Igyekszem egyedibb dekortárgyakat alkotni, az öntött mécsestartókhoz például Németországból rendeltem az alapot, a formákat, mert azok nyerték el leginkább a tetszésemet, és ezekből a formákból végül akár kisebb adventi koszorú is készíthető négy teamécsessel – avat be a részletekbe. 

Természetesen nem csupán a tényleges „gyártáshoz”, de az inspirációk gyűjtéséhez és az alapanyagok összeválogatásához is sok idő szükséges. A Humán Erőforrás Fejlesztési és Képzési Osztályon HR szakértőként dolgozó Orsi – más kézművesekhez hasonlóan – hosszan képes foglalkozni a minőségi hozzávalók online vagy bolti beszerzésével, ami szintén kikapcsolódást jelent számára. – Általában már előre megvan egy kép a fejemben a végeredményről, amelynek fontos kritériuma a harmónia, emellett igyekszem vidámságot is csempészni a művekbe – árulja el. Precízen, szépen dolgozik, a ragasztópisztoly nyomát észre sem venni. Ha pedig valami nem az elképzelésének megfelelően alakul, nem feltétlenül bontja vissza az adott darabot, hanem inkább igyekszik kihozni a helyzetből a legjobbat; így utólag már többször is bebizonyosodott, hogy mégis jó volt az elsőre választott szín, figura vagy kiegészítő az alkotásba. Nincs két egyforma munkája, és nem is lehet, hiszen például a felhasznált termések is mind egyediek formájukat, méretüket, színüket tekintve. 

A kikapcsolódáshoz viszont be kell kapcsolnia valami „háttérzajt”: zenét vagy sorozatot, mert annak ellenére, hogy nem igazán figyel oda, megszokta a nyüzsit, hogy valami mindig szól. Megtudjuk, hogy gyerekkorában zongorázott, és ugyan ma már nem muzsikál, de a zene a mindennapjainak része. A hírek és a beszélgetős műsorok helyett inkább kedvenceit hallgatja autózás, alkotás közben. 

Orsi kreativitásának, érdeklődésének, mondhatni, korszakai vannak, ugyanis két évvel korábban még inkább a fotózás volt – kicsit szakmailag fogalmazva – figyelme fókuszában. Mostanság viszont vagy fél éve nem vette kezébe a gépet. A fényképezést is autodidakta módon sajátította el, és a kezdetek szintén családi eseményekhez köthetők: édesapja, Károly családjában sok fiú rokon focizott, így gyakorta járt meccsekre, ahol több generáció is rúgta a bőrt, ezt szerette volna megörökíteni. 

Miután képeit a közösségi médiába is feltöltötték, a Tolnai Népújság is megkereste és elkérte azokat felhasználásra, ez pedig egy pozitív visszacsatolás volt számára, mindamellett, hogy kihívásként élte meg a sportesemények megörökítését. Egy időben az épületfotózás ragadta magával, egy, a Bory-várat ábrázoló képével pedig munkahelyi pályázatunkon is sikeres volt. A fotós korszakon túl futós időszak is következett, de azt a térde sérülékenysége miatt abba kellett hagynia. 

Jelenlegi kedvtelésére visszatérve osztja meg, hogy eredetileg csak hobbiszinten gondolta kipróbálni tudását, de unszolásra már az egyik kézműveseket tömörítő honlapra is regisztrálta magát. Ettől függetlenül munkái nem szoktak feltorlódni, és nem is szeretné túlvállalni magát, mert nem akarja, hogy az örömforrása netán teherré váljon. Vőlegénye, Janó sokat segít a háttérfeladatokban, és láthatóan neki is tetszenek a munkái, már az alkotás közben dicséri. Orsi úgy érzi, mindig van hova fejlődni, új ötleteket megvalósítani ebben a műfajban is, de más technikák irányába is (pl. kerámiatálkák készítésével) szélesíti tudását workshopokon. És hogyan hangolódik az ünnepekre? – Minden évben igyekszem arra figyelni, hogy ne csak úgy „beessek a fa alá”, és az ajándékbeszerzések, otthoni készülődés mellett a lelki nyugalmat, a meghitt környezetet is meg tudjam teremteni magam körül – összegzi kollégánk. 

Vajdaságból, Magyarkanizsáról érkezett idén januárban a Paks II. Nukleáris Osztályára Szűcs Orsolya. Pontosabban a Petőfi Sándor Program többszöri ösztöndíjasaként, a szórványban élő magyar közösségek segítését célzó munkájából jött társaságunkhoz. – Volt egy kis görbe utam a diplomáig, ugyanis az egyetem tanulmányi részének elvégzése után három éven keresztül Romániában dolgoztam ösztöndíjjal. A Petőfi Sándor Program azon szórványmagyarsággal foglalkozik, „akik nem mentek sehova, csak a határ sétált el a fejük fölött” – fogalmazza meg költőien. Miután „kicsászkálta magát”, úgy érezte, jó volna már az Újvidéki Egyetemen szerzett kutatófizikusi végzettségével a szakmájában elhelyezkedni, így jelentkezett hozzánk a nukleáris elemzési mérnök pozícióra. Hosszan beszélgethetnénk a programban szerzett tapasztalatairól, a végzett munkájáról, a néptánc- és népzeneoktatásról, ám ezúttal az adventi témára szorítkozva Orsolya „szemüvegén keresztül” igyekszünk bemutatni egy kézműves és vásározó család ünnepi (fel)készülését. 

Édesanyja, Szilvia játékkészítő, a magyarkanizsai Meta Terra civil szervezet tagja. Mellette nemcsak Orsolya, hanem húga, Anna Zsófia és édesapja, Nándor is kiveszi a részét a játékok és dekorációk készítéséből, eladásából idestova tíz éve. Ugyan egész esztendőre jut munka, viszont az év vége nagyon be tud sűrűsödni. – November közepén az óbecsei Ricsaj Népművészeti Találkozóval indul a karácsony előtti „őrület”, onnantól kezdve mi a saját ünneplésünkre nem tudunk készülni. Az egész ház olyan, mintha robbantottak volna: mindenhol anyagok, félkész darabok, utolsó simításra váró portékák, varrógépek, szabóollók. Mi lányok horgolunk, varrunk, apu pedig a masinákat tartja karban – érzékelteti a gyártósorra hasonlító állapotokat. Úgy látja, reneszánszát éli a kézműves termék, és az emberek lassan megértik, hogyha valami kézzel gyártott, az nem bóvli. Főleg, amikor megtudják, hogy egy horgolt figura elkészítési ideje akár 40-80 munkaóra is lehet. Még mielőtt bárki utánaszámolna, csak ebből megélni nem lenne kifizetődő a családnak. 

– Amikor a kisgyerek odajön a „Varrj nekem egy barátot!” standunkhoz, anyukája megveszi neki a kiszemelt figurát, majd a gyermek magához öleli és úgy megy végig a vásáron, hogy mindenkinek megmutatja, mit kapott és ennek mennyire örül, igazából ez a legjobb része, ezért éri meg a munkánk– árulja el elérzékenyülve.

Orsolya varrógépe a varrós, horgolós anyagaival egyetemben már a paksi albérletében van, így amíg családja otthon, ő itt készíti az utánpótlást, így tud még besegíteni. A horgolást anyukájától sajátította el, aki pedig a nagymamától. Lassan kialakult a Szűcs lányok saját stílusa, és jellegzetes „termékükké” vált a nagyfülű nyúl, amit a családi vállalkozás logójának is választottak. Ez volt az első állandó figura a kínálatukban, amit nagyon szerettek a vásárlók. Nemrég visszavittek hozzájuk egy tízéves nyuszikát, amelyben a tömőanyag teljesen összeesett a többszöri mosástól. Korábban egy kisfiúé volt, most a húga alszik vele, és ha nincs meg a kis barát, akkor aztán „égszakadás-földindulás!”. Ezért antiallergén tömőanyaggal újra megtöltötték, és lehet, újabb tíz évet kibír. Orsolya azt is elárulja, hogy a babáiknak sosincs szájuk, mert az olybá tűnne, hogy egyetlen érzelmet sugároznak. Ha állandóan mosolyognának, mint egy Barbie, akkor azt hihetnék a gyerekek, hogy ez az állandó jókedv a normális, miközben a babák is lehetnek ugyanúgy szomorúak vagy mérgesek, mint a kis gazdáik, ez pedig szabadságot ad a csemetéknek és segítik az érzelmi fejlődésüket. 

– Nem tudom, hányszor hallottuk anyutól, hogy „december 20-án bezár a varroda!”, de még soha nem történt meg, mert aztán jönnek a későn ébredő típusok, akik ráadásul valami egyedit szeretnének, és akkor mi megoldjuk – vázolja az idén is várható helyzetet. Volt év, hogy Szilvia még 24-én délelőtt – amikor már pihenni kéne és a halászlevet vagy a gömölyés tésztát enni – a saját díszeiket készítette, mert a fájukra már egy sem maradt. A feszített időszak után csak a legegyszerűbb, visszafogott, natúr díszekkel és mézeskaláccsal ékesítik a karácsonyfát, ami szintén rendhagyó. 

– Nálunk már évek óta nincs fa. Viszont az udvarunkban van egy hatalmas, kivágásra ítélt fenyő, aminek mégis minden évben megkegyelmezünk. Édesapa erről vág le évente egy szép nagy ágat, a hátuljára ráköti a seprűnyelet, attól még egyenesen is áll. Így lesz meg formára a karácsonyfa, amit nem kell faragni, csak a dimenziója kicsit laposabb – meséli vidáman, jókedvvel, ami nemcsak őt, de egész családját jellemzi. 

Doór Tímeának – kis túlzással – már december 27-én elkezdődik a következő karácsonyra való felkészülés. És bár másképp készültek gyerekkorában erre az ünnepre az emberek, mégis ekkortól számítható nagy rajongása. – Sokakhoz hasonlóan, akkoriban nálunk sem volt karácsonyi terítő, girlandok, a fa mindenféle színben pompázott, nem volt „trendi” a karácsony – emlékszik vissza. Felidézi, hogy anyukája inkább a menüre helyezte a hangsúlyt, és az is máig benne él, hogy a fenyőt a Jézuska hozta. 

A Létesítményvédelmi Igazgatóság koordinációs szakértője tizenkilencévesen Budapestre került tanulni. Albérletben lakott egyedül, de az adventi időszakban vödörbe állított, téglával kiékelt igazi fát díszített fel, így megteremtve az ünnepi hangulatot. Az első díszeit – amik a mai napig megvannak – az ösztöndíjából vásárolta nem kevés pénzért a Váci utcában. Ha már szóba került a fa, megjegyzi, hogy az természetesen csak vágott lehet, és abban sem hisz, hogy a kis fenyőt asztalra állítva kell „megnöveszteni”, minimum 2 méteres legyen a tűlevelű. Párja, Norbi egy darabig próbálkozott a műfenyővel, de végül elfogadta Timi érveit és érzéseit. – A fenyővásárlást illetően is türelmes, és tudja, hogy felesleges konfliktusforrás volna egy családban, ha megpróbálnák a hozzám hasonlók ünnepi elképzeléseit letörni. Azt gondolom, értékeli is az ilyenkor minket körbevevő miliőt – mondja. Arról is szó esik, hogy az apukáknak a gyereknevelésben és a családban betöltött szerepe is változott, jobban benne vannak a csemeték életében, így az ünnepvárásban, segédkezésben, főzésben is. 

Timi tudatosan tervezi a menüt is, amit már hetekkel korábban lejegyez és a hűtőre ragaszt. A bevásárlást illetően is előrelátó, mert nem szereti „Az éhezők viadalára” hasonlító helyzeteket a boltokban. Látva mások bevásárlókocsiját, attól tart, nagyon sok étel kárba veszik, ezt ők igyekeznek elkerülni. Náluk nincs kötelezően töltött káposzta vagy bejgli. A menükészítésben kicsit modernebb és mindig azt főzi, amit a család igényel. – Egy biztos pont van, a halászlé, amit a párom nagyon finoman tud elkészíteni, így 24-én ő felel az ebédért. A sütik az én feladatom: próbálkozhatok mindig újdonságokkal, de a somlói galuska, a mézes krémes és a Lajcsi szelet nem maradhat el – meséli mosolyogva. A szóba jövő, lehetséges ajándékokat már évközben a telefonjába jegyzetelte, majd októberben elkezdte a beszerzést, mert tavaly egy november közepén rendelt csomag csak január elején érkezett meg. 

Az ünnepvárás, adventi gyertyagyújtás is fontos Timiék számára. Az ünnep felvezetésére naptárat is készít kerülve a túlzásokat, a madzagra felfűzött zsákok apróságokat rejtenek. Sőt, náluk a jó gyerekeknek a télapó már december 1-jére odakészíti az adventi naptárat is, ezzel jelezve, hogy jönni fog hozzájuk. Munkatársunk úgy gondolja, a nagyobb gyermekeknek is jó, ha részesei maradhatnak ennek a mesés ráhangolódásnak. A Covid idején is találtak megoldást a Mikulással való „találkozásra”, Skype-on beszélgetett a lánya a hószakállúval, ami azóta is emlékezetes számára. 

Idén húsvétkor és most adventkor is Kajdacson, egy kézműves műhelyben készítettek asztali és ajtódíszeket, ahol rengeteg apróságból lehet válogatni a dekorációhoz. Ebben az évben új adventi koszorú is készült netes gyűjtések, inspirációk alapján. Timi nagyon örül, hogy mindkét gyermeke, Zorka és Luca szívesen vele tartott, mert ez jó közös program az ünnepvárás idején. 

A dekort illetően arra törekszik, hogy minden évben legyen kicsit más. Idén a fehér szín dominál majd kis ezüsttel, ehhez igazodik majd a sok kiegészítő is. Természetesen a lányai által alkotott díszeknek is fenn kell lennie az ágakon. Ajándékbontáskor – evidens – csak karácsonyi dalok szólnak, valamint a kandallót imitáló tévéadó tesz még hozzá a hangulathoz. – Felnőttként is szeretem a meglepetéseket, és mindig nagyon kíváncsian várom a család többi tagjának a reakcióit. Ezek a pillanatok koronázzák meg a négy hét felkészülést, várakozást – fogalmaz Timi, aki saját bevallása szerint is igazi karácsony fan. – A legszebb, ha leesik a hó és fehér a karácsony. Én el sem tudom képzelni, milyen lenne az ünnep a világ másik felén, 30 fokos melegben – árulja el. Hozzáteszi: december 27-én pedig kezdődik a már említett visszaszámlálás. És ugyan január 6-án, vízkeresztkor szokás lebontani a fát, no de nem náluk.