Kávészünet Gyulai Istvánnal
Kávészünet Gyulai Istvánnal
A bemutatót követő első munkanapjára időzítjük a beszélgetést, így az élmény még nagyon friss Gyulai István számára, akinek a dalszövegírás közismerten az önkifejezés eszköze. Szavai szerint „nem szeretne csupán a D: meghajtónak írni”, természetesen szívesen áll közönség elé, de soha nem házalt sem megjelenési, sem támogatási lehetőségért. Szövegei azonban rendre felkeltik mások figyelmét, hoztak már számára első helyezést a paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon, ihlettek meg másokat, akik úgy ítélték meg, hogy azokat továbbgondolva is meg kell mutatni a lehető legszélesebb közönségnek. Ezúttal egy színjátszó- és kórustársa, Harmat Gabriella ágyazta zenés színdarabba a szerzeményeket, ami – mint hangsúlyozza – kifejezetten megtisztelő számára. A történet vezérfonala az anyanyelv és annak megőrzése, amit Pisti immár több mint tíz éve az Örökségünk című dalban annyira átütő módon fogalmazott meg, hogy akkoriban a világ magyarságát felölelő mozgalom és megannyi élmény született belőle. Az is és az új előadásuk is fontos állomása életének, és talán lesznek még hasonló csúcsok dalszövegírói, előadói pályájának, hiszen csupán jövőre lesz negyvenéves.
Pisti 2017-ben csatlakozott a Paks II. csapatához, kezdetektől a Társadalmi Kapcsolatok Osztályt erősíti. Szereti a munkáját, ahol kamatoztatni tudja mind a médiában, mind a kulturális szférában szerzett tapasztalatait. Korábban ugyanis dolgozott a Fortuna Rádiónál – ma Paks FM –, illetve a TelePaks Médiacentrumnál és a Csengey Dénes Kulturális Központban. – Lehet, hogy másoknak apróságnak tűnik egy munkatársaink gyermekeinek kiírt alkotópályázat vagy természetesnek veszik, hogy az all staff meetingen minden flottul működik, de mindegyik mögött sok szervezési munkánk van – avat be a részletekbe. Szereti a kitelepüléseket, ahol elsősorban a környékben élőknek viheti hírül a projekt fontosságát, de azt is, hogy az Atomszféra szerzőjeként lehetősége nyílik kollégákkal beszélgetni, róluk írni. Hozzáteszi, közvetlen munkatársaival harmonikus a kapcsolatuk, félszavakból is értik egymást.
A 2017-es esztendő nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is mérföldkő volt, ha nem is vízválasztó. A rá jellemző humorral hozzáteszi, Katával éppen hét éve alkottak egy párt, amikor – ismervén a népi mondást – lementek a Duna-partra, hogy ellenőrizzék, valóban vízválasztó-e a hét esztendő. Mivel meggyőződtek, hogy nem, összeházasodtak – megjegyzi: ennek is hét éve már. Még abban az évben megérkezett az első gyermekük és az Útkereső album szintén 2017-ben született.
– Örülök, hogy ezen lemez tíz számából nyolc, illetve további hét szerzemény bekerült a műbe – tér vissza az Életképesre Pisti. A darab szerzője ugyan nem ő, de tevőlegesen részt vett annak formálásában, véglegesítésében. Egyetlen kérése volt, hogy a Hajnali gondolatok altatás közben című dala is bekerüljön. Munkatársunk ugyanis már kétszeres édesapa, Lujza, a megható melódia ihletője 7, Berta 3,5 éves. Írt már dalt édesanyjához, természetesen feleségéhez is, így minden bizonnyal Berta is „kapni” fog majd egyet, de a szövegek jobbára nem úgy születnek, hogy „jaj, írni kellene valamit ebből az alkalomból”, hanem önmaguktól jönnek – ahogy ő mondja – kifolynak, s utána már „csak” némi gondozást igényelnek.
Gyulai István a dalszerzésen és azoknak akár egy szál gitáros, akár zenekari előadásán túl, hovatovább húsz éve amatőr színjátszó és közel ennyi ideje a Paksi Városi Vegyeskarnak is tagja. Szövegeiből és a darabból az anyanyelv fontossága mellett olyan emberi értékek domborodnak ki, mint a becsület, a tisztesség, a kitartás, empátia és a szolidaritás. – A dalok ugyan nem most íródtak, de örülök, hogy az üzenetük időtálló – fogalmaz a TKO munkatársa, aki nem rejti véka alá, hogy az öröm és megtiszteltetés érzésén túl a fáradtság volt a legmarkánsabb érzés az előadás után. Szoros munkatempót kívánt a felkészülés az elmúlt fél évben, az utolsó 8-10 hét pedig kifejezetten kemény volt, hiszen több tucatnyi paksi színjátszó, zenész, diák dolgozott együtt az Életképes sikeréért. Az előadáson telt ház volt, Pisti rendkívül sok pozitív visszajelzést kapott barátoktól, zenésztársaktól, ismerősöktől, munkatársaktól. Mivel sokan nem tudták megnézni a darabot, úgy döntöttek, 2025. január 26-án újra bemutatják.