Eredetileg pécsi, így ott futotta meg első versenyét Lippai Zoltán. A kétszáz résztvevőből hegyen-völgyön átküzdve magát az első harmincban végzett, az akkor már repülőgépmérnökként dolgozó Zoli. Szinte ezzel egy időben, huszonhat évesen költözött Paksra és kezdett az atomerőműben dolgozni, az
üzemeltetésen. Mint mondja, első napján kereste a hegyet, ahova irányították, hogy elfoglalhassa szálláshelyét, ám pécsiként egészen másfajta hegymenethez volt szokva. Végül is a dombok méretével megbarátkozott és a munka is olyannyira megtetszett neki, hogy 1983 óta él az atomvárosban. Hat éve a Paks II. Zrt. csapatát erősíti, most már üzemfelkészítési osztályvezetőként.

– Pályakezdőként a Malévnál szintén üzemeltetőként dolgoztam, az természetesen egészen más ismereteket kívánt. A Paksi Atomerőműben aztán hosszú évtizedek alatt rengeteg tudást szedtem föl. Nagyon érdekes volt, csakúgy mint egy épülő atomerőmű szakembergárdáját felkészíteni az üzemeltetésre – emeli ki, hozzátéve, hogy az atomerőműves munka hasonló attitűdöt kíván, mint a hosszútávfutás. – Rengeteg kitartásra van szükség és jól kell tűrni a monotonitást is – hangsúlyozza.

Mint mondja, a futás mindig jól ment neki, minden nagyobb versenyre elment és egyre hosszabb távokat futott. – Szeretem a közép- és hosszútávot, mert ott van távolság a résztvevők között. A feleségemmel, aki szintén fut, Európa szinte minden fővárosi maratonján futottunk már, így egy-egy ilyen esemény nekünk családi nyaralás is. Legemlékezetesebb mégis talán a New York Marathon volt, abból is a negyvenedik, amikor 54 ezer ember állt a rajthoz, köztük mi is – meséli.

Aztán jött a triatlon, amiben szintén hasonló fanatizmussal versenyzik. Rendszeres szereplője a magyar bajnokságnak, ahol korosztályában évek óta csúcstartó, magyar bajnok. Egyrészt az élményért áll rajthoz, másrészt – és ez a fontosabb – az eredményért. 

– A sport és a helyszín adta élmény nagyon jó, de eléggé eredménycentrikus vagyok. Nagyon nehezen viselem, ha nem érem el a kitűzött célt – hangsúlyozza.

És hogy mire a legbüszkébb? Egyéni csúcsára, ami 2 óra 43 perc volt, s Dortmundban 3. helyet jelentette számára, illetve a tavalyi Ománban rendezett világbajnokságra, ahol korosztályában első helyezett lett. – Nagyon emlékezetes az ománi verseny, a szultáni kertben futottunk, fürödtünk az óceánban, sőt jó időt is futottam – emlékszik vissza.

Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket hozni tudja, rendszeresen sportol. Felkészülési időben heti hétszer edz, általában heti két úszás, két bicikli, a maradék napokon pedig a futás a teljesítendő. Minden időjárási körülményben edz, hiszen a változékony időre is fel kell készülni testileg, lelkileg egyaránt. Ugyanez az állhatatosság, kitartás jellemzi a munkában is.

– Nagy kihívás egy épülő atomerőműben a majdani üzemeltetéssel foglalkozni. Természetesen vannak holtpontok, ez tényleg olyasmi, mint a hosszútávfutás. Minden projekt nehéz, egy sima építkezés is, hát még egy ekkora – fogalmaz. Az általa vezetett osztály napi feladatai között szerepel a műszaki tervek ellenőrzése üzemeltetési szempontból, ugyanis fontos már az építkezés fázisában látni, hogy az adott berendezés az üzemeltetés során el tudja majd látni a feladatát, képes lesz a funkciójának megfelelő működni. Mint mondja, jelenleg a legnagyobb kihívás az, hogy megtalálják az üzemeltetéshez szükséges szakembereket, akikre a tényleges üzembe helyezéséig nagyon sok feladat vár: nagy az ismeretanyag, nagyon hosszú idő, mire az ember felszedi magára a tudást. Ehhez kitartásra van szükség, amit Lippai Zoltán esetében remekül megalapoz a triatlon.