Szabolcsban nőttem föl, majd a Műegyetemre jártam, 1990-ben az egyetem után költöztem Paksra – eleveníti fel a kezdeteket Barta Attila. – Az első munkahelyem a Paksi Atomerőmű volt. Ott 26 és fél évet dolgoztam, többnyire a Műszaki Igazgatóságon mint állapotfelügyelő, létesítés felelős, majd több mint tíz évet töltöttem az Üzemidő-hosszabbítás Projektben, ahol az üzemelő blokkok üzemidejének 20 évvel történő hosszabbítása volt a feladatunk.

2017 januárjában döntöttem a munkahelyváltás mellett. Ekkor vettem részt életemben először állásinterjún. Őszintén szólva, először csak a kíváncsiság hajtott. Az első elbeszélgetés után viszont még inkább érdekelt az új atomerőmű-projekt és egyre jobban szerettem volna a jövő atomerőművén dolgozni. Nagyon örülök, hogy itt dolgozom, egy fiatal, agilis, jó szakmai csapat a miénk.

Barta Attila úgy a munkában, mint a sportban is keresi a kihívásokat. Ahogyan ő mondja, a második munkája a hobbija, azaz a tenisz. A sport gyerekkora óta meghatározza a mindennapjait. Több sportágban kipróbálta magát, de a tenisz gyerekként nem igazán fogta meg.

Gyerekkoromban faütővel, fehér labdával egy aszfaltos pályán, háló nélkül játszottunk az öcsémmel. Egyet ütöttünk a labdába, az jó messzire elment, aztán mentünk megkeresni, végül megállapítottuk, hogy ilyen rossz sport nincs a világon. Sosem gondoltam, hogy később ez lesz az én sportom.

Aztán ez persze megváltozott. Annyira, hogy amikor Paksra költözött, a várost felfedező első úti céljai között már a teniszpálya szerepelt. Ez a hely azóta állandó cél lett, olyannyira, hogy
Barta Attila tizenöt éve áll szerződésben a Paksi Sportegyesülettel. A tenisz szakosztály vezetőedzője, a felnőtt férficsapat játékos-csapatkapitánya. Habár gyerekként a tenisz kapcsán kimaradt a versenyzés, felnőttként bepótolja ezt, folyamatosan versenycélokat tűz ki maga elé. Így volt két éven át az országos magyar szenior ranglista 1. helyezettje, később nemzetközi porondon a Nemzetközi Tenisz Szövetség versenyein is megmérette magát, azzal a céllal, hogy legalább az első százba kerüljön a szenior világranglistán.

– Voltam egyszer 89. helyezett – mondja szerényen, hozzátéve, hogy aztán persze nyerni szeretett volna nemzetközi versenyt is: ez Eszéken sikerült. Ma meg már mindenféle versenyen ott van. Nem a győzelem a fontos, hanem a küzdelemért megy oda az ember, mert szereti feszegetni a határait, vallja. A versenyek mellett pedig ott a másik szenvedély: a teniszoktatás. – Edzőként nagyon jó látni, hogy akiket tanítottam, felnőve folytatják ezt a sportot, sokszor a gyerekeiket is magukkal hozzák – árulja el.

Pakson 14 éve épült egy teniszcsarnok, két fedettpályával, így télen is adott a lehetőség az edzésre. Emellett hat salakpálya is rendelkezésre áll. A szakosztály öt edzője tanítja a különböző korú és tudású gyermekeket, és sokszor szüleiket is a sportra. – A tehetséges gyerekek országos versenyeken is megméretik magukat, de kevés az igazán versenyző alkat, hiszen ez rengeteg áldozatot kíván, nemcsak a gyerektől, de a szülőtől is – magyarázza.

– Kevés az a család, aki azt mondja, hogy ebbe erőt, energiát tesz, rááldozza a hétvégéket. Aki viszont megteszi, ott nem marad el a siker, annak ellenére, hogy a tenisz kegyetlen sportág. Ahhoz, hogy tovább juss, mindig jobb játékossal kell játszani, hogy fejlődni tudj, ha kinőtte az ember Paksot, akkor menni kell tovább, folyamatosan járni kell a versenyeket. Volt több tanítványom, aki szép eredményeket ért el az országos versenyeken. Kemény sport a tenisz, viszont, ha eljut az ember egy bizonyos szintre, akkor nem lehet abbahagyni – summázza Attila.

Családja mindig támogatta munkájában és hobbijában egyaránt. Ha versenyre utazik, néha párja is elkíséri, együtt látnak világot, kirándulnak, nyaralnak.

Két felnőtt gyermekük a fővárosban él: a 26 éves Kitti fejvadászként dolgozik egy informatikai cégnél, édesapja nyomdokait követve szintén teniszezik, Dávid pedig 22 éves és az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója.

Hogy miként képzeli el a jövőt? Erre a kérdésre érkezik is az egyértelmű válasz. – Mindenképpen részt akarok venni a projektben és látni, ahogy felépül a két új blokk és biztonságosan üzemel.