A zilahi Silvánia Főgimnáziumban tanult – matematika–fizika szakon – Dari Zoltán, ahol egykoron Ady Endre végezte tanulmányait. Innen Kolozsvárra, a műszaki egyetemre vezetett útja, ahol okleveles gépészmérnöki diplomát szerzett. Az egyetem befejezése után tanárként vállalt munkát.

Az anyaország határa csupán 60 km-re van szülőfalujától, így gyakran megfordult Magyarországon. Az egyik útja során hívták fel a figyelmét egy álláshirdetésre, amire tulajdonképpen gondolkodás nélkül jelentkezett és felvételt is nyert. Néhány nappal később már műszaki rajzolóként dolgozott a Richter Gedeon Gyógyszergyár egyik beszállítójánál. Felesége, Éva, egy hónap múlva követte őt Magyarországra. 

–A rendszerváltás ellenére, Romániában szinte semmi sem változott. Láttam, hogy könnyebb a megélhetés azoknak, akik külföldön dolgoznak. Én is jobb életre vágytam – világítja meg a gyors döntést. Kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjön, az a bér, amit kért, bár a romániaihoz mérten jó, de a boldoguláshoz kevés. Új munka és új lehetőségek után nézett, amit Veszprémben, a Rockwoolnál talált meg, ahol termelésvezetőként folytatta tevékenységét. 

– Bevallom, az elején nem volt könnyű megszokni az új környezetet. Nem éreztem otthon magam, honvágyam volt, egészen addig, amíg Paksra nem kerültünk. A feleségem tartott vissza mondván, hogy akik otthon maradtak, már egzisztenciát teremtettek, kudarc lenne, ha visszatérnénk – emlékszik vissza. 

Felismerve, hogy megnőtt az értéke a munkaerőpiacon, úgy döntött, tovább lép Veszprémből. Két vállalat is soraiban akarta tudni. Végül biztonságot választotta és az egyéves japán kiküldetéssel járó ajánlatra nemet mondott. Hiszen lányuk, Jázmin, akkor mindössze egyéves volt. Így került a paksi szivacsgyár karbantartási részlegének élére.

– Romániában magyarnak, itt románnak tartottak minket erdélyieket, ezért az első évek nagyon nehezek voltak számunkra. Itt éreztem először igazán azt, hogy nem kell szégyelénem, hogy ki vagyok és honnan származom – idézte fel a paksi évek kezdetét. Életük új irányt vett, megállapodtak. Vácikában telket vásároltak, családi házat építettek. A közösség – mint meséli – az elejétől kezdve nagyon befogadó volt. Amikor a gyerekek kicsik voltak, gyakran jártak össze a szomszédokkal. Jázmin ma már 18 éves, húga, Noémi, pedig 15. 

Zoltán munkája mellett rendkívül tevékeny, és – ahogyan egyik barátja jellemezi –  semmit sem csinál félgőzzel.

Persze, ezt sem csak úgy hányaveti módon, hobbiszinten. Saját maga alakította ki a technológiához szükséges infrastruktúrát, automata vízcserélő-rendszert épített, és maga állítja elő a halak számára szükséges eleséget is. A guppikkal európai-szintű versenyekre jár, ahol a halakat egységes szabályrendszer alapján minősítik. Az összesített európai ranglistán tavaly negyedik lett, idén a második helyen szerepel. 

A munkára visszatérve, elárulja, hogy nagyon szeretett a szivacsgyárban dolgozni, mivel munkájáért cserébe kiváló munkakörülményeket és megbecsülést kapott. Azonban egy fejvadász cég visszautasíthatatlan ajánlattal kereste meg és elszegődött néhány évre az autópályaüzemeltetéshez, majd szintén néhány évet dolgozott az atomerőműben az Olajterv projektvezetőjeként. Innen került a Paks II. Zrt. Létesítési Osztályára, ahol kiváló feltételek mellett azt végezheti, amit igazán szeret: a mérnöki munkát. Bár sok éven át dolgozott vezető pozícióban, – mint mondja –, számára nem ez a vonzó, hanem sokkal inkább a biztonság