Karrierlehetőségek a Paks II. projektben
Karrierlehetőségek a Paks II. projektben
A Paks II. Zrt. standjával és munkatársaival évek óta, így idén is, találkozhatnak a pályakezdők vagy pályamódosítást tervezők a BME, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem állásbörzéin a Pollack Expón. – Rendszeresen érkeznek hozzánk különböző oktatási intézmények megkeresései, legyen szó állásbörze megjelenésről, szakkollégiumi előadásról vagy éppen tanulmányi versenyen történő részvételről, ilyenkor megvizsgáljuk, hogy a profilunkba vág-e az adott rendezvény – mondta a Paks II. Zrt. HR igazgatója, Benedek Áron. Annak érdekében, hogy a fiatalabb, középiskolai vagy akár általános iskolai tanulmányait folytató korosztály érdeklődését is felkeltsék a projekt, illetve az energetikai ágazatban rejlő sokszínű szakmai lehetőségek iránt a Paks II. Zrt. idén először ott lesz például a Tolna Vármegyei Szakképző Centrum Helló tavasz! Szia szakma! – Pályaorientációs családi napon.
Benedek Áron emlékeztetett rá, hogy a paks2.hu karrieroldalán több tucatnyi állás közül lehet válogatni, de nemcsak konkrét pozíciókra érdemes jelentkezni. Az önéletrajz feltöltésével a jelentkező ezzel bekerül az adatbázisba, és adódhat olyan lehetőség, amire maga nem pályázott volna. – A munkaterületen a fővállalkozó és annak alvállalkozói dolgoznak, a Paks II. Zrt. engedélyesi szerepkörének eleget téve pedig az erős háttércsapatot biztosítja, amely elsődlegesen a nagy mennyiségű tervdokumentáció ellenőrzését, jóváhagyatását végzi, és intenzív kapcsolatot tart a szakhatóságokkal. Ennek megfelelően elsősorban műszaki területekre keresünk munkatársakat a legtöbb nagyvállalatnál meglévő támogató területek, pl. pénzügy, informatika, jog mellett – húzta alá.