Jákli Gergely: nem ismerünk lehetetlent
Jákli Gergely: nem ismerünk lehetetlent
Jelenleg nincs olyan szankció a világban, ami lassítaná vagy akadályozná a munkák előrehaladását – jelentette ki Jákli Gergely a TelePaks Televízió stúdiójában. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a Közélet közelről című műsorban arról beszélt, hogy mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás, ami semmiben nem tér el a francia vagy brit projektektől. – A szankciók feloldása fontos jelzés a beszállítóink felé is – hangsúlyozta a cégvezető.
Az elmúlt időszakban megszaporodó országgyűlési képviselői látogatások kapcsán az elnök-vezérigazgató leszögezte: a társaságnak nincs takargatnivalója, a Paks II. Zrt.-nél dolgozók a tudásuk legjavát adják annak érdekében, hogy a projekt mérföldkőről mérföldkőre haladjon előre. – A képviselők ezt az elköteleződést, hozzáértést látva nyugodtak lehetnek, hogy a projekt szakértő kezekben van – fogalmazott Jákli Gergely. Hozzátette: a Paks II. munkavállalói az elmúlt években bebizonyították, hogy külső szemlélő számára lehetetlennek tűnő feladatokat is képesek megoldani.
Jákli Gergely beszámolt arról is, hogy számos komoly eredményt ért el a társaság az elmúlt fél évben: a hatóság kiadta a betonüzem használatba vételi engedélyét, maradéktalanul rendelkezésre áll a felvonulási létesítmények építési engedélye – ez 124 engedélyt jelent –, az 5. blokki reaktortartály kovácsolásának befejezését követően elkezdődtek a hegesztési folyamatok és elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása is. Emellett elkezdődött a gőzturbinák gyártása és megvan az engedély a reaktortartály internalsok, vagyis a belső berendezések gyártására – így jelenleg három ország hat városában készülnek a Paks II. berendezései.
A szakember-utánpótlás nemzetközi téren is kiemelt téma – tért ki a cég első embere az ősszel induló paksi levelező villamosmérnök-képzésre, hozzátéve, hogy keresik a testvériskolai kapcsolatokat és a nemzetközi programokba való csatlakozás lehetőségét. – Ha fél lépéssel a világ előtt tudunk lenni, akkor meg tudjuk mutatni, hogy Paks jó példa az utánpótlás-szervezésben – fogalmazott.
A TelePaks adása megtekinthető a televízió Youtube-csatornáján.