Jámbor András – a vadászat és a túrázás szeretete szülői örökség

2021.03.09. 12:21
Hol kutyájával, Jódlival, máskor kislányával, Enikővel járja az erdőt Jámbor András. Előbbi esetben puskával a vállán indul útnak. Az Atomszféra 3. számának Közös nevező rovatában arról is beszélt, hogy az elejtett vad húsát legszívesebben maga készíti el.

András egyedül is szívesen megy ki az erdőbe, gyakran naplemente után és olykor-olykor napfelkelte előtt az erdei nyugalomban várja a vadakat és az erdőzúgást. Amikor ideje engedi, akkor kijár vadászni a Paks környéki erdőkbe, a Dunaszentgyörgy melletti Brinyóba és a „Szigetbe”.

Jámbor András az erdőben tölti szabadidejét magyar vizslájával, Jódlival, akivel gyakran vadásznak együtt. A vadászat és a túrázás szeretetét a szüleitől kapta örökségül, amelyet igyekszik lányának is továbbadni, így a hétvégi sétákra sokszor a hatéves Enikő is elkíséri, aki még a magaslesre is szívesen fölmászik apukájával. Együtt kémlelik odaföntről a tájat.

– Enikővel nagyon szeretjük a természetet, sokat járunk az erdőbe kirándulni, a Dunához vagy éppen a közeli lovardába lovagolni. A természet adta nyugalom nagyon fontos számunkra – mondja Jámbor András technológiai építészeti szakterület vezető, miközben Enikő épp nyakig, de legalábbis térdig merül a sárban azért, hogy kimentsen néhány gyönyörű kagylót.

András egyedül is szívesen megy ki az erdőbe, gyakran naplemente után és olykor-olykor napfelkelte előtt az erdei nyugalomban várja a vadakat és az erdőzúgást. Amikor ideje engedi, akkor kijár vadászni a Paks környéki erdőkbe, a Dunaszentgyörgy melletti Brinyóba és a „Szigetbe”. Egyik kedvence az általa elejtett vaddisznóhús, de úgy általában a vadhús, mivel az utóbbi időben odafigyel, hogy ne csak élvezeteset és finomat egyen, hanem egészséges étel kerüljön az asztalra.

Frissen elkészítve szeretem legjobban a vadhúst. Ekkor a legízletesebb, így lehetőleg elejtés után azonnal valami különlegesség készítésének állok neki.
 
A pecsenyének való legalább egy, de ha van türelem hozzá, akkor két napig is a pácban áll, és ezután kerül a hús a sütőbe. Nemcsak családja, hanem barátai is szívesen fogyasztják a vadhúst, sőt az elejtett vadból maguk is szívesen készítenek kiváló ételeket egy-egy hétvégi eszem-iszom alkalmával. Legutóbb például egy felejthetetlen ízű, illatos fácánleves került az asztalra. Az alapanyagot András szolgáltatta hozzá Jódlival együtt, egy sikeres társasvadászatot követően. 
 
Az erdő az a hely, ahol nyugalomban lehetek, a munkás hétköznapok után kicsit magamra találhatok, és mindehhez egy kitűnő étel öröm és élvezet.

 

Vaddisznó szűzérme
A vaddisznó szűzérmét sóval, borssal, kakukkfűvel, oregánóval és rozmaringgal fűszerezzük, vajat teszünk mellé és vákuumcsomagolásban egy napot pihentetjük a hűtőben. Másnap 1 órán keresztül 60°C vízben szuvidáljuk. Felhevített serpenyőben vajon körbepirítjuk a húst vékony barna kérget képezve rajta. Végül szobahőmérsékleten pihentetjük a tálalásig.
Köretnek a főtt, majd pirított újkrumplit gombával, cukkínivel és tejszínnel főzzük össze. Közben fűszerezzük sóval, borssal és petrezselyemmel ízesítjük.
Végül a vaddisznó szűzérmére mézes, borsos mustár kerül, mellé pedig a köret. Mindezt szőlőzselével tálaljuk.