Polgármesteri látogatás az építési területen

2024.11.12. 15:25
A beruházás közvetlen szomszédságában lévő települések vezetői tájékozódtak az atomerőmű-építés előrehaladásáról.

A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társuláshoz (TEIT) tartozó tizenhat település polgármesterei jártak november 12-én a Paks II. Atomerőmű telephelyén. Az idei választásokon öt településen választottak új vezetőt, így megújult a társulás elnöksége is. Az építési terület nemcsak az újonnan beiktatott településvezetők számára volt izgalmas, hiszen 2024-ben jelentős előrehaladás történt, s a látogatás idején is gőzerővel folyt a területelőkészítő munka. Ennek részleteiről Rákóczi Péter kommunikációs igazgató és Kiss László Gábor programigazgató számolt be a polgármestereknek. Szó esett a találkozón a későbbiekben érkező munkások elszállásolásáról, a kapcsolódó szolgáltatásokról is. Rákóczi Péter elmondta, hogy közvetlenül az építési terület szomszédságában egy ötezer férőhelyes szálláshely épül.

– Cél, hogy koncentráltan, ellenőrzötten helyezzük el a fizikai állományt, s az építőmunkások akár gyalogosan is eljuthassanak a munkahelyükre – mondta. Hangsúlyozta, fontos a kapcsolattartás a TEIT-tel, mert atomerőművet építeni csak a térségben élőkkel egyetértésben lehet. 

Jelentős az előrehaladás, összegezte tapasztalatait dr. Bagó Zoltán elnök, Kalocsa polgármestere. – Lenyűgöző az előrehaladás sebessége, minősége. Követem a híreket, igyekszem naprakész lenni, ennek ellenére kaptunk új információkat, komplexebben látjuk a projektet. Örülünk, hogy a munkálatok szabályozottan, rendben zajlanak– fogalmazott a TEIT elnöke. 

A paksi és kalocsai, valamint további tizennégy környékbeli település polgármestereit az építési területen Kiss László Gábor kalauzolta. A Paks II. Zrt. programigazgatója ismertette a terület-előkészítési és egyéb munkálatok műszaki részleteit, ütemezését.