Kétszáz csomagot küldenek a gyermekotthonokba
Kétszáz csomagot küld a gyermekotthonokba a Paks II. Zrt.
Ez a harmadik esztendő, amikor a Paks II. Zrt. – közösen a Paks II. projekten dolgozó egyéb szervezetekkel – csatlakozott a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kezdeményezett országos adománygyűjtéshez, így gyermekotthonokban élő fiatalok karácsonyi kívánságait teljesíthették.
– Ahogy tavaly és tavalyelőtt is, a minisztériumok, illetve háttérintézményeik dolgozói ebben az évben is összefognak, hogy szebbé tegyék a közelgő ünnepet a gyermekotthonokban élők számára. A jótékonysági programra kiemelkedően nagy létszámban jelentkeztek a kollégák. Összesen 204 csomag összeállítását vállaltuk. Éppen a nagy adományozási kedv miatt a Tolna megyei gyermekotthonok mellett a Heves megyei gyermekotthonokban élő gyermekek és fiatalok egy részének is mi varázsolhatjuk szebbé a karácsonyt – mondta el Mittler István. A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hozzáfűzte, hogy az EMMI-től megkapták a gyermekek kívánságait, így készültek el a névre szóló ajándékok.
Mittler István elmondta, hogy ebben az évben csokoládégyűjtést is hirdettek a munkatársak körében. Ezzel a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorainak gyógyítást segítő tevékenységéhez járul hozzá a Paks II. csapata. Az édességeket a paksi gyűjtőpontra, a Paks FM stúdiójába viszik, hogy onnan a kórházakba juttassák el azoknak a gyerekeknek, akik ott töltik az ünnepeket.
– Valljuk, hogy mindegy, milyen formát ölt az ajándék, mert a legfontosabb az odafigyelés. És ez most, a járvány idején különösen fontos – húzta alá az igazgató.
